Akadémiai díj

2021 - Legeza Örs (SZFI)

2020 - Bajnok Zoltán (RMI)

2018 - Pusztai Tamás (SZFI)

2017 - Donkó Zoltán (SZFI) 

2016 - Siklér Ferenc (RMI) (megosztva )

2012 - Diósi Lajos (RMI)

2010 - Czitrovszky Aladár (SZFI)

2009 - Horváth Dezső (RMI)

2007 - Sütő András (SZFI) (megosztva)

2006 - Csörgő Tamás (RMI)

2005 - Gránásy László és Iglói Ferenc (SZFI) (megosztva)

2003 - Lévai Péter (RMI) (megosztva)

2001 - Kollár János (SZFI)

1999 - Janszky József (SZFI)

1997 - Bíró Tamás Sándor (RMI) (megosztva)

1996 - Faigel Gyula, Pekker Sándor (SZFI) és Tegze Miklós (megosztva)

1992 - Vesztergombi György (RMI) (megosztva)

1991 - Kemény Tamás és Vincze Imre (SZFI) (megosztva)

 

Akadémiai Ifjúsági Díj

A díjat 1972-ben alapították „Ifjúsági Díj” néven. 1983-ban az MTA főtitkára 2/1983. (A.K.4) MTA-F sz. utasítása, 1991-ben pedig a 7/1991 (A.É.10) MTA-F sz. utasítása módosította.

2020 - Hagymási Imre (SZFI)

2018 - Beke Dávid (SZFI)

2017 - Derzsi Aranka (SZFI)

2016 - Korolov Ihor (SZFI)

2016 - Pekker Áron (SZF)

2015 - Kovács István (SZFI)

2014 - Tóth Gyula (SZFI)

2013 - Kurucz Zoltán (SZFI): Kollektív kvantum memóriák: spinsokaságok a kvantuminformatikában

2012 - Kováts Éva (SZFI): Fullerén-kubán rotor-sztator rendszerek előállítása és vizsgálata

2011 - Kálmán Orsolya (SZFI): Kvantuminterferencia félvezető gyűrűkben

2010 - Juhász Róbert (SZFI): Transzport folyamatok inhomogén közegben

2010 - Nagy Márton (RMI)

2009 - Kutasi Kinga (SZFI): Laboratóriumi plazmák modellezése és alkalmazása

2008 - Dombi Péter (SZFI): Fázismodulált szuperkontinuum előállítása hosszú rezonátoros Ti:zafir oszcillátorral és a kevés optikai ciklusból álló lézerimpulzusok vivő- burkoló fázisainak hatása ponderomotoros felületi plazmonos elektron gyorsításra

2008 - Barnaföldi Gergely Gábor (RMI)

2008 - Kiss Tamás (RMI)

2008 - Lazarovits Bence (SZFI): Felületi nanostruktúrák mágneses tulajdonságai

2007 - Hartmann Péter (SZFI) Plazmafizika alapfolyamatok számítógépes szimulációja

2007 - Zólyomi Viktor (SZFI): Nanocsövek elektronszerkezete

2006 - Pusztai Tamás (SZFI): Megszilárdulási folyamatok modellezése

2004 - Siklér Ferenc (RMI): Elemi- és nehézion reakciók összehasonlító vizsgálata

2004 - Koniorczyk Mátyás (SZFI): Kvantumteleportáció általános Hilbert-tereken és az optikában

2003 - Péter László (SZFI): Új irányzatok és eredmények mágneses ellenállást mutató fémes multirétegek elektrokémiai előállítása terén

2002 - Kis Zsolt (SZFI): Koherens kontroll atomokban és molekulákban

2001 - Demeter Gábor (RMI)

2001 - Penc Karlo (SZFI): Alacsonydimenziós korrelált elektronrendszerek vizsgálata

2000 - Bokor Mónika (SZFI): Molekuláris mozgások vizsgálata hexakisz-(1-alkil-1H- tetrazol)-vas(II) és cink(II) bórtetrafluorid kristályokban multinukleáris magspin-rács relaxáció alapján

1999 - Tóth-Katona Tibor, Börzsönyi Tamás (SZFI): Mintázatképző instabilitások folyadékkristályokban

1998 - Újfalussy Balázs (SZFI): Vékonyrétegek mágneses anizotrópiájának elméleti vizsgálata

1997 - Csörgő Tamás (RMI)

1996 - Oszlányi Gábor és Bortel Gábor (SZFI) (megosztva): C60 alapú anyagok szerkezeti vizsgálata

1996 - Domokos Péter (SZFI): Kvantuminterferencia a kvantumoptikában

1997 - Szalai László (SZFI)

1994 - Ádám Péter (SZFI): Egydimenziós reprezentációk és a fény nemklasszikus állapotai

1994  - Kocsis Gábor (RMI)

1994- Veres Gábor (RMI)

1994 - Zoletnik Sándor (RMI)

1993 - Bányász István: A nagy feloldóképességű holográfia egységes elmélete

1992: Virosztek Attila: Alacsony dimenziós rendszerek tulajdonságainak elméleti vizsgálata

1992 – Hajdú Csaba (RMI)

1992 – Lévai Péter (RMI)

1988 - Pekker Sándor (SZFI): A poliacetilén dopolása terén elért eredmények

1987 - Kovács László (SZFI)*: A LiNbO3 egykristályok összetételének és hibaszerkezetének kapcsolata

1986 - Iglói Ferenc (SZFI): Fázisátalakulások vizsgálata kvantummechanikai módszerekkel

1985 - Vladár Károly (SZFI): Vezetési elektronok és kétnívós rendszerek kölcsönhatása amorf fémekben

1984 - Mihály György (SZFI): Rendezetlenség és rácshibák közel egydimenziós vezetőkben

1983 - Varró Sándor (SZFI): A szabad elektronok intenzív fényben lejátszódó folyamatainak elméleti vizsgálata, valamint a szilárd testek és a lézerfény kölcsönhatásakor fellépő nem-lineáris (több fotonos) jelenségek elmélete terén elért eredmények

1982 - Hajtó János - Zentai György (SZFI): Lézerfény – amorf félvezető közötti kölcsönhatás vizsgálata

1981 - Holczer Károly (SZFI): Az igen mozgékony lokalizált spinek létezésének egyértelmű kimutatása, a spin diffúziós állandó mérése

 

Bolyai-plakett

2018 - Asbóth János (SZFI)

2012 - Hartmann Péter (SZFI)

2011 - Bajnok Zoltán (RMI)

2011 - Vankó György (RMI)

2009 - Legeza Örs (SZFI)

2008 - Gali Ádám (SZFI)

2004 - Vitos Levente (SZFI)

 

Eötvös József-koszorú

2023 - Iglói Ferenc (SZFI)

2020 - Szőkefalvi-Nagy Zoltán (RMI)

2018 - Szegő Károly (RMI)

2012 - Dézsi István (RMI)

2008 - Bencze Gyula (RMI)

2007 - Tompa Kálmán (SZFI)

1994 - Somogyi Antal (RMI)

 

MTA Fizikai Tudományok Osztálya által adományozott fizikai díjak

Fizikai Fődíj

2020 - Balog János (RMI)

2018 - Szabados László (RMI)

2014 - Iglói Ferenc (SZFI)

2010 - Nagy Dénes Lajos (RMI)

2006 - Fazekas Patrik (SZFI)

2005 - Menyhárd Nóra (SZFI)

2003 - Vincze Imre (SZFI)

2002 - Dézsi István (RMI)

2001 - Tompa Kálmán (SZFI)

2000 - Farkas Győző (SZFI)

1999 - Pálla Gabriella (RMI)

1997 - Bata Lajos (SZFI)

1996 - Janszky József (SZFI)*

1994 - Bakos József (RMI)

1992 - Bencze Gyula (RMI)
 

Fizikai díj:

2020 - Szipőcs Róbert (SZFI)

2020 - Vankó György (RMI)

2019 - Dombi Péter (SZFI)

2017 - Barnaföldi Gergely Gábor (RMI)

2015 - Hartmann Péter (SZFI)

2012 - Pusztai Tamás (SZFI)

2012 - Bajnok Zoltán (RMI)

2011 - Donkó Zoltán (SZFI)

2010 - Siklér Ferenc (RMI)

2009 - Oszlányi Gábor (SZFI)

2009 - Penc Karlo (SZFI)

2008 - Buka Ágnes (SZFI)

2005 - Kemény Tamás (SZFI)

2005 - Wolf György (RMI)

2004 - Domokos Péter (SZFI)

2003 - Sütő András (SZFI)

2002 - Kamarás Katalin (SZFI)

2001 - Lévai Péter (RMI)

2000 - Csörgő Tamás (RMI)

2000 - Gránásy László (SZFI)

1999 - Balog János (RMI)

1998 - Pászti Ferenc (RMI)

1996 - Iglói Ferenc (SZFI)

1996 - Kriza György (SZFI)

1996 - Virosztek Attila (SZFI)

1995 - Lukács Béla (RMI)

1994 - Perjés Zoltán (RMI)

1994 - Wojnarovich Ferenc (SZFI)

1992 - Janszky József (SZFI)*

1990 - Szlachányi Kornél (RMI)
 

MTA Kiváló Feltaláló

arany fokozat:

1988 - Czigány Imre, Cséry Huba, Horváth Zoltán, Kertész Iván, Schmidt György (SZFI) (megosztva)

bronz fokozat:

1989 - Zsigmond György (SZFI)

 

MTA Fiatal Feltalálói Díj

2009 - Kutasi Kinga (SZFI)

 

MTA Újságírói díj

2002 - Jéki László (RMI)

1999 - Bencze Gyula (RMI)

 

Főtitkári Kutatói Elismerés

2017 - Veres Miklós (SZFI)

 

Főtitkári dicséret

2018 - Bartalos Szilvia (GO)

2016 - Füzi Éva (SZFI)

2014 - Csernai Lászlóné (GO)

2013 - Schlosser Péter (SZFI)

2013 - Kálmán Orsolya (SZFI)

2012 - Kostka Pál (RMI)

2010 - Huba Géza (RMI)

2008 - Budeáné Mátyus Valéria (SZFI)

2005 - Balázs András (RMI)

2003 - Takács Gabriella (RMI)

2003 - Konczos Géza  (SZFI)

2002 - Csillag László (SZFI)

2001 - Jéki László (RMI)

 

Simonyi Károly-díj

2010 - Pálla Gabriella (RMI)

2007 - Szőkefalvi-Nagy Zoltán (RMI)

2006 - Farkas Győző (SZFI)

2005 - Kostka Pál (RMI)

2003 - Janszky József (SZFI)

 

Wigner Jenő Díj

2020 - Bíró Tamás Sándor (RMI)

2014 - Zoletnik Sándor (RMI)

2001 - Pál Lénárd (SZFI)

1999 - Mezei Ferenc (SZFI)

 

Talentum Díj

2010 - Zólyomi Viktor (SZFI)

2004 - Domokos Péter (SZFI)

 

 

Bolyai János Kutatási ösztöndíj

2023 - Derzsi Aranka (SZFI), Dombi András (SZFI), Lencsés Máté (RMI), Pershin Anton (SZFI), Rózsa Levente (SZFI)

2022 - Salamon Péter (SZFI), Somogyi Gábor (RMI)

2021 - Pápai Mátyás (RMI), Palotás Krisztián (SZFI)

2020 - Bajnóczy Éva Gabriella(RMI), Hamar Gergő (RMI), Thiering Gergő (SZFI), Kovács Róbert (BME, RMI)

2017 - Barna Dániel (RMI), Derzsi Aranka (SZFI), Rácz Péter (SZFI), Vukics András (SZFI), Zimborás Zoltán (RMI)

2018 -  Barcza Gergely (SZFI), Kovács Péter (RMI), Mikóczi Balázs (RMI), Pothoczki Szilvia (SZFI), Szalay Szilárd (SZFI),
            Temleitner László (SZFI)

 

Szabadalmi Nívódíj

2021 - Varga Dezső (RMI)

2011 - Szipőcs Róbert (SZFI)

2001 - Cztirovszky Aladár (SZFI)