Dátum

Oláh Éva előadása "Az atomoktól a csillagokig" program keretében.

Az előadás időpontja: 2020.február 20. 17 óra

Helyszín: ELTE TTK lágymányosi északi tömbjében (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A), az Eötvös teremben (földszint 0.83 terem).

"Manapság már a legkedveltebb sorozatokban, mint például az "Agymenőkben" vagy a "Gyilkos számokban" rendszeresen hallhatunk olyan kifejezéseket, mint "Higgs-bozon", "Nagy Hadronütköztető", de ezek fölött többnyire elsiklunk, hiszen ismeretlen fogalmak a hétköznapi ember számára. Szubatomi részecskékkel, mint például a proton és a neutron találkozhatunk akár az általános iskolában is, de kvarkokról, leptonokról, bozonokról még a középiskolások is ritkán hallanak. A mikrovilágban zajló folyamatok sokak számára elképzelhetetlenek, hiszen mérettartományuk tipikusan 10-18 m alatti. A részecskefizika Standard Modelljének "állatkertjét" szeretném bemutatni papírkockák segítségével és különböző bomlási folyamatok mélyebb megértését segíteni."

Az előadások ingyenesek.