Akadémiai Díjat kapott Bajnok Zoltán (RMI) kollégánk, a Wigner tudományos tanácsadója.

A hagyományok szerint idén is az MTA közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA Elnökségének határozata szerint a díjazottak nevét azonban az Akadémia május 4-én – a közgyűlés tervezett eredeti időpontjában – honlapján közzétette. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vehetik át.

A díjhoz ezúton is gratulálunk!

A kitüntetettek teljes listája az MTA honlapján érhető el: mta.hu