Nemzeti Kvantumtechnológiai Program

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulásának elősegítését olyan stratégiai területek meghatározásával is ösztönzi, amelyeken hazánk a feladatok megvalósításához rendelkezik elegendő kutatói kiválósággal, így ezek a célok a leggyorsabban és leghatékonyabban valósíthatók meg. Mindezek megvalósításának érdekében az NKFIH pályázatot hirdetett „Nemzeti Kiválósági Program” címmel, ami olyan kezdeményezéseket jelent, amelyek olyan nagy horderejű interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatási tevékenységet foglalnak magukban, amelyek átfogó jellegük és nagyságrendjük miatt a tudományos, ipari, társadalmi szereplők és a döntéshozók tartós együttműködése keretében valósulhatnak meg.

A HunQuTech konzorcium

A HunQuTech konzorcium megteremti kiváló hazai kutatócsoportok kritikus tömegének együttműködését, amely révén a hazai kutató-fejlesztő közösség szervesen be tud kapcsolódni, és ki tudja venni a részét a kvantumtechnológia világszerte tapasztalható robbanásszerű fejlődéséből. Konzorciumunk az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, a BME TTK Fizikai Intézet, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, és az ELTE TTK Fizikai Intézet kvantumfizikai kutatásokban kiemelkedő csoportjait, -- köztük 5 Lendület-, és 2 ERC Starting Grant csoport--, illetve a kutatás-fejlesztés élvonalából a Bonn Hungary Elektronikai Kft., az Ericsson Magyarország Kft., a Nokia-Bell Labs és a Femtonics Kft. ipari partnereket fogja össze. Közös célkitűzésünk, hogy technológiai potenciált valósítsunk meg a kutatóintézetekben meglévő kvantumfizikai kísérleti technikákra, a legújabb elméleti áttörésekre, és az ipari partnerek tapasztalatára alapozva.

A konzorciumi partnereknél olyan laboratóriumokat fejlesztünk, amelyekben a környezeti hatásoktól elszigetelt, kvantumos objektumok: atomok, fotonok, elektronok, magspinek viselkedését lehet kontrolláltan irányítani a kvantummechanika törvényeinek megfelelően. A kvantuminformáció alapegységének, a kvantumbitnek tárolására és küldésére, kvantumosan összefonódott részecskepárok keltésére, valamint a kvantummechanika elvei által garantált biztonságos kommunikációra alkalmas eszközöket fejlesztünk. A különböző fizikai megvalósítások során azonos gyökerű problémák bukkannak fel, amelyek hatékony megoldására a konzorciumi együttműködés ad lehetőséget. A kvantumtechnológia eléréséhez a legmagasabb szintű háttériparra van szükség, amelyet az alacsony zajú elektronikus jelfeldolgozásban, a távközlésben, illetve az optikai mikroszkópiában világszinten kiemelkedő, high-tech cégek biztosítanak a konzorciumon belül.

A kvantumtechnológia

A kvantumtechnológiáról Domokos Péter cikke a Természet Világa 2017. novemberi számában.

 

A „Kvantumbitek előállítása, megosztása és kvantuminformációs hálózatok fejlesztése”, 2017-1.2.1-NKP-2017-00001. számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a "Nemzeti Kiválósági Program" finanszírozásában valósult meg.